Hartmann Gaszton Triesztben született 1886.01.16-án. A gimnázium öt osztályát Budapesten végezte. 1905.06.18-án kezdte meg szolgálatát másodosztályú tengerészkadétként, első szolgálati helye az SMS Custoza iskolahajó volt, majd „valódi” hajója az SMS Sankt Georg páncélos cirkáló és az SMS Tegethoff csatahajó. Két év elteltével első osztályú tengerészkadéttá lépett elő, majd a ranglistán előre lépegetve az osztrák-magyar flotta számos hajóján teljesített szolgálatot. 1913.11.01-jétől sorhajóhadnagy (linienschiffsleutnant) rendfokozatba lépett elő, valamint átvette a Kaiman osztályba tartozó „56” (1914.01.01-jéig Delphin, 1917.05.21-éig 56T) nyílttengeri torpedónaszád parancsnokságát, amelyen végigszolgálta a világháborút. Naszádjával részt tett többek között az olasz hadüzenetet követő napon az SMS Radetzky kísérőjeként részt vett Porto Potenza Picena megtámadásában . A háború nagy részében járőrszolgálatot és konvojkísérési feladatokat látott el, eközben 1917.11.12-én Legfelsőbb Dicsérő Elismerésben („Bronz Signum Laudis”) részesült. Harmann Gaszton a fegyverletételt követően továbbra is tengerészként szolgált: 1918.11.02-án a magyar Hadihajózásnál vették állományba, sorhajóhadnagyi rendfokozattal. Itteni első ténykedése mindjárt egy merész vállalkozás végrehajtása volt: 1918. november 4-én a horvát-szlovén kormányzat elrendelte minden, a felségvizein található hajó lefoglalását, és a velük való minden magánközlekedés tilalmát. Magyar részről kísérletet tettek az Újvidék és a Dráva torkolata közt rekedt jármüvek mentésére, miután a Károlyi-kormány kieszközölte a zágrábi Nemzeti Tanács elvi engedélyét. A STÖR őrnaszád önkéntesekből álló legénységgel november 7-én futott ki Budapestről és 10-én érkezett meg Újvidékre. A hajó parancsnokának, Hartmann Gaszton sorhajóhadnagynak mind Újvidéken, mind Vukováron szembesülnie kellett azzal, hogy a zágrábi elvi engedély, amit időközben vissza is vontak, nem sokat ér a parancsokat Belgrádból kapó szerb katonasággal szemben. A veszélyes akció után Hartmann Gaszton az alábbi jelentést adta le:
"A »Stör« őrnaszád 1918 november 7-én futott ki Budapestről magyar lobogó alatt, önként jelentkezett legénységgel. A kifutást megelőzően a parancsnok a következő parancsot, illetve tájékoztatást kapta: "Újvidék és a Dráva torkolata között számos vontatmány rekedt el, melyeknek feljöttét a szlavón partról az ott garázdálkodó úgynevezett zeleni káder (zöld káder) megakadályozza. A Károlyi-kormány meghatalmazott követe a zagrebi nemzeti tanácsnál azok szabad elhajózását kieszközölte. Keresse legelőször Újvidéken az ottani MFTR-vonalfőnökkel az összeköttetést, a vele történt megbeszélés után biztosítsa a vontatmányokat a zeleni káder ellen.« Ama kérdésemre, hogy milyen magatartást tanúsítsak, ha rendes ántántcsapatokkal találkoznék, azt a szigorú parancsot kaptam, hogy tartózkodjak bármily ellenséges cselekedettől.
Gyakori sürü ködök, nemkülönben a legénység gyakorlatlansága okozta többszöri gépüzemzavarok olyannyira késleltették a hajózást, hogy a »Stör« csak 10-én reggel futott be Újvidékre. Már a befutás előtt láttuk, hogy a hídon át szerb csapatok vonulnak be a városba.
Előző éjjel Palankával szemben számos tábortüzet észleltünk. Megálltunk és megtudtuk, hogy a sziavon parton egy magyar tüzérezred táboroz, mely át szeretne kelni a Dunán, de áthajózási eszközök hijján nem teheti. Mivel e helytől néhány kilométerre felfelé a DDGT »Nürnberg« gőzösét láttuk, érte mentünk s az eszközölte az áthajózást. Habár Újvidéken a város már tele volt szerb csapatokkal, felkerestem a MFTR-vonalfőnököt lakásán, tőle ellenben azt a lakonikus felvilágosítást kaptam, hogy itt már nem lehet semmit sem csinálni.
Annak ellenére, hogy visszajövet a hajóállomás közvetlen közelében két fedett szerb géppuskaállást láttám, melyek az őrnaszádot figyelték, senki sem zavarta hajórajutásomat és a szerbek kifutásunkat sem kísérelték megakadályozni
Ófutakon ott veszteglő 5 gőzöst kifutásra és kb. 23 telerakott uszály vontábavételére szólítottunk fel, ami meg is történt.
Élhajónkat Vukovárott egy felfegyverkezett haditengerészeti legénységgel megszállt csavargőzös állította meg; a »Stör« ezt a legénvséget ellenállás nélkül lefegyverezte és a vontatmányokkal Vukovárral szemben a balpart mentén lehorgonyzott. Éjjel egy horvát nemzetiségű volt cs. és kir. százados keresett fel és meg akarta tiltani a vontatmányok továbbhajózását. Én a zagrebi nemzeti tanács Ígéretére hivatkoztam, együtt kimentünk a városba, távbeszélőn felhívtuk Zagrebet, de onnan is tagadó választ kaptunk. A százados erőszak alkalmazásával fenyegetett, én ugyanazt helyeztem kilátásba s tárgyalásunk vége az volt, hogv ő felajánlotta, hogy a »Stőr«-ön Gombosig elkísér, nehogy az útközben felállított ütegek a vontatmányokra tüzeljenek. Én az egészet tiszta blöffnek tartottam.
A vontatmányokat Apatinig kisértük és utána visszafordultunk, hogy ujabb, Vukováron veszteglő vontatmányokat felkísérjünk.
Éjjel futottunk be Vukovárra. A kikötés után azonnal felkeresett egy franciául tökéletesen beszélő szerb tüzérszázados és felkért, hogy keressem fel vele Eitz gróf kastélyában a megszálló szerb csapatok parancsnokát. Ez egy őrnagy volt és az őrnaszád átadását követelte. Megismétlődött a múltkori vukovári jelenet. Végül felajánlotta nekem, hogy Belgrádból parancsokat fog kérni, én ezzel szemben kötelezzem magam, hogy azok beérkeztéig Vukováron maradok az őrnaszáddal. Ezt az ajánlatot elfogadtam, a hajóramenet, sajnos, két tábori löveget láttam, amelyek a hajóállomás felé meneteltek.
November 13-án az őrnagy felkeresett a hajón és azt az ajánlatot tette, hogy kössünk írásbéli egyezményt, miszerint én kötelezzem magam, hogy kifutás után nem fogom fegyvereimet szerb csapatok ellen alkalmazni, viszont ő is garantálta, hogy a szerbek Vukovártól felfelé nem fognak az őrnaszádra tüzelni. Az egyezmény aláírása után szabadon futhattam ki, a vontatmányok elliozaláláról persze le kellett mondanom. Ennek az egyezménynek szerbül irott példánya még ma is birtokomban van.
Mint lefelé menet, ugy most is ködök gátolták a hajózást. A »Stör« csak a rövid nappali világosság mellett hajózhatott, mert villany világilása nem működött és a szükségvilágításhoz petroleum
útközben sehol sem volt kapható. Igy történt, hogy a »Stör« csak 1918 november 19-én futott be az óbudai kikötőbe."
1919.01.10-1922.06.06. között első tisztként szolgált a fiumei Adria Tengerhajózási RT. hajóin (közben 1919.03.18-án korvettkapitánnyá lépett elő). A társaság által kiadott bizonyítvány szerint: „a legnagyobb iparkodást, becsületességet és képességeket mutatván, feljebbvalóinak teljes megelégedését érdemelte ki”. Ezt követően Magyarországot választotta lakhelyéül, Rákosszentmihályon, az Ilona u. 52. szám alatt lakott. 1922.11.05-én házasságot kötött Bräilowska Olgával (házasságukból 1923.03.31-én Hildegard lányuk született). 1922.11.26-án rendfokozatának elnevezése II. osztályú törzskapitányra változott.
A trianoni békeszerződés rendelkezései a magyar folyami hadihajózást nem engedélyezték, ezért 1921. elején azt folyamrendészetté szervezték át, rendkívül szűk keretek között. Az új szervezetet beiktató 1922. évi XIV. tc. („Folyamőrségi törvény”) leszögezte, hogy a Folyamőrség minden tekintetben és kizárólag a belügyminiszternek van alárendelve . Így nem meglepő, hogy 1924. őszén, amikor éves szabadságára távozott, mint őrnaszád csoport parancsnok, szabadságának lejártával 1924.10.29-én a Belügyminisztérium VI.a. osztályába kellett bevonulnia . Itteni szolgálata három évig tartott, Hartmann Gaszton II. osztályú törzskapitányt 1927.10.03-án Scitovszky Béla belügyminiszter 220.208/1927/VI.d szám alatt „a folyamrendészeti alosztályban három éve végzett előadói tevékenysége miatt” belügyminiszteri dicséretben részesítette. Valószínűleg a folyamrendészeti alosztályba történő áthelyezésével függ össze, hogy 1924.03.31-én kelt lakcímkijelentője szerint az I. kerület Táltos u. 6., I/12 alól a III. kerület, Táborhegy 2558 alá költözött, amely cím közelebb esett az óbudai Horthy Miklós Folyamőr Laktanyához. Végül a III. ker., Laborc u. 16. szám alatt lelt lakhelyre. Szolgálata mellett társadalmi funkciót is ellátott, mint a Tisza-Dunavölgyi társulat Belügyminisztérium által delegált póttagja.
Pályafutásának 1927-1932. között állomásairól nem állnak rendelkezésre adatok ennek oka részben a folyamőrség rejtett mivolta, részben a nagy mértékű irat-megsemmisülés lehet. Bárhol is szolgált a folyamőrségen belül, kiválóan látta el feladatát: erről tanúskodik, hogy 1931-ben a Kormányzói Dicsérő Elismerést vehette át. Hagyatékában fennmaradt a folyamőr főparancsnok 1934-ben kelt dicsérete is, amely a csajkásezred két évig betöltött parancsnoksága alól felmentette, ezzel egy időben december 12-én a honvédelmi minisztert a folyamőrség parancsnokhelyettesévé nevezte ki . Ezt a beosztását csupán egy évig látta el: előbb 1935.10.01-jétől 9. rangszámmal folyamőr főkapitánnyá, majd 1935.12.31-én kelt Legfelsőbb Elhatározás szerint a folyamőrség parancsnokává nevezték ki . Ebben a beosztásában is kiválóan teljesített, 1936.12.14-én a csapatkiképzés és a tiszti továbbképzés terén kifejtett tevékenységéért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét ítélték oda számára . Ekkor már súlyos beteg volt, erről tanúskodik a Folyamőrség tisztikara által 1935.11.14-én küldött levél, amelyben egy bajtársi ebéd alkalmával kívántak szeretett parancsnokuknak mielőbbi felgyógyulást.
Hartmann Gaszton betegségéből nem épült fel, meghalt az Alkotás utcai katonai kórházban 1937.05.09-én délután háromkor. A Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomra 1937.05.13-án.
Meer tonen
